Elérhetőség
Amennyiben további információra lenne szüksége a versennyel/programmal kapcsolatban, kérjük, keresse munkatársainkat a következő elérhetőségeken:
e-mail: info@localtime.hu,
telefonszám: (1) 336-0851.
Kedves Látogató!
Szeretettel üdvözlöm a 2011-ben hatodik alkalommal megrendezésre kerülő
MasterCard – év bankja program honlapján.
Örömmel tapasztaljuk, hogy a MasterCard - év bankja díj évről évre
ismertebbé és elismertebbé válik mind a szakma, mind pedig a nagyközönség előtt.
A megmérettetés célja, hogy szakértők segítségével évről évre mind a
szakma, mind a fogyasztók áttekintést kapjanak a banki szolgáltatási paletta
kínálatáról és arról, hogy milyen termékeket talált különösen kiemelkedőnek a közel
100 független tagból álló zsűri.
A tavalyi versenyhez hasonlóan „Az év bankja” főkategórián túl, az idén
is megválasztják „Az év bankárát”, „Az év ifjú bankárát“, „Az év leginnovatívabb
bankját”, „Az év lakossági hiteltermékét”, „Az év megtakarítási termékét” valamint „Az
év számlacsomagját”.
A MasterCard a Pénziránytű Alapítvánnyal közösen idén is meghirdeti
a „Pénzügyi kultúra fejlesztése terén legatívabb bank” díjat, melyre azon bankok
jelentkezését várják, akik felismerték, hogy az ügyfelek általános pénzügyi
jártasságának, pénzügyi tudatosságának fejlesztése hosszú távon megtérülő
befektetés, és az elmúlt évben aktívan tettek azért, hogy javuljon a magyar lakosság
általános pénzügyi kultúrája.
A szervezők reménye szerint ez a kategória is olyan sikereket ér el, mint az
idén harmadszorra meghirdetett „Az év társadalmilag felelős bankja” díj, hiszen ma
már egyre többen vallják: a tradicionális piaci értékek mellett a felelős társadalmi
magatartás is meghatározó értékmérője egy vállalat tevékenységének
Bízunk benne, hogy az idei díjak további motivációt jelentenek átfogó
programok megvalósítására, továbbvitelére.
Végül reméljük, a verseny honlapja értékes információkkal segíti Önt is a
tájékozódásban.
Üdvözlettel:
Gauder Milán
regionális igazgató
MasterCard Europe