Nagykorú lett a magyar bankszektor legjelentősebb és legrégebbi versenye, a Mastercard – Év Bankja. Az idei év egyik meglepetése, hogy a program történetében először hirdettek ki megosztott első helyezést: a Mastercard – Az év bankja 2023 fődíjat, az egyes kategóriákban elért eredmények alapján, a Gránit Bank és az OTP Bank közösen kapták.

A magyar pénzügyi- és bankszektor szereplői idén hét kategóriában versenyeztek a legjobb szolgáltatásoknak, termékeknek, megoldásoknak vagy épp kampányoknak, programoknak járó díjakért. A pályázatokat ezúttal is magas presztízsű szakmai zsűri bírálta el kategóriánként. A győzteseknek járó díjakat február 8-án a Müpában rendezett ünnepélyes gálán adták át.

A verseny szervezői évről-évre figyelembe veszik azt a folyamatos változást és fejlődést, amin a szektor átmegy. A szakmai zsűrik visszajelzései alapján a bankok idén is olyan megoldásokkal, szolgáltatásokkal válaszolnak ezekre a kihívásokra, melyek nem csak a magyar, de a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket, sok kategória esetében nagyon nehéz döntésre kényszerítve őket.

"A Mastercard - Év Bankja verseny hosszú és értékes múltra tekint vissza a magyar pénzügyi piacon, amire nagyon büszkék vagyunk. Ugyanakkor évről-évre figyelembe vesszük azt a folyamatos változást és fejlődést is, amin a szektor átmegy. A szakmai zsűrik visszajelzései alapján pedig azt látjuk, hogy ezekre a kihívásokra olyan megoldásokkal, szolgáltatásokkal válaszolnak, melyek nem csak a magyar, de a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Így valamennyi kategória győztesének és helyezést elért pályázónak külön gratulálunk. Szeretném megköszönni mindannyiuk munkáját, hiszen szemmel látható eredménye van az erőfeszítéseiknek."

– mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A versenyről

A verseny 8 kategóriájából hétben szakmai zsűri szavaz, míg a fő kategória győztesét az ezekben elért eredmények határozzák meg.

bővebben

Kategóriák

Mastercard - Az év bankja
Mastercard - Az év pénzküldési megoldása
Mastercard - Az év CSR kezdeményezése

bővebben

Eredmények

A Gránit Bank és az OTP Bank közösen lett a Mastercard - Év Bankja 2023 verseny fődíjasa.

bővebben